Deme Judit

A csupaszív rövid TÖRTÉNETE

A varrás szeretete akkor alakult ki bennem, amikor első gyermekemet vártam és szerettem volna saját kézzel készíteni neki a babaváró holmikat. Ekkor kaptam meg az első varrógépem és amíg a pocaktól odafértem rendületlenül készítettem számára a babakelengyét.

Ez a szenvedély továbbra is fennmaradt, hiszen egyre több baba született a környezetembe, így mindig saját magam igyekeztem készíteni az ajándékokat a piciknek. Aztán amikor hozzánk is újabb áldás érkezett, sőt egyszerre kettő, akkor ismét belevetettem magam a babaholmik gyártásába és folyamatosan bővült a repertoár.

A fiúk megszületése után úgy éreztem ebben tudok kiteljesedni és megtanultam a waldorf technikát is, hogy a babavarrás csodálatos tevékenységét is űzhessem.

2020 nyarán pedig megszületett a CSUPASZÍV vállalkozás a fejemben. A név ötletét az adta, hogy minden szívvel-lékkel készül, pontosan úgy ahogyan a saját gyermekeimnek is tervezek és alkotok.

Bízom benne, hogy sokáig örömet fognak okozni nagyon sok gyermeknek és felnőttnek egyaránt az általam készített termékek.